Macskababonák, melyek a legismertebbek?

 

Ha valaki szereti, akkor azért. Ha valaki nem szereti, akkor meg pláne. Igen, a macskák mindig is az előtérben voltak és vannak, nehéz szó nélkül elmenni mellettük vagy közömbösen tekinteni rájuk. Végigvonulnak a történelmen – miközben lehetőleg befolyásolják a nagy eseményeket – és (láb)nyomot hagynak mindenhol. A káromkodásban, az imákban (igen, macskaisten is van), legendákban. Miért pont a babonákból hiányoznának? Lássuk tehát mik a macskababonák.

Macskababonák – amik nem sok jót ígérnek

Macskababonák

Macskababonák

Hát igen, vannak baljóslatú macskás jelenségek – persze főleg azok számára (akik hisznek benne), akik kevésbé érezték még meg a cicák különleges, és főleg, pozitív varázsát. Szemezgessünk belőle néhányat:

  • ha áthalad előttünk az úton egy fekete macska, az rosszat jelent

 

Talán ez a legismertebb babona, és persze nem elég, hogy cica, de ráadásul rögtön fekete is!

Szerencsére vannak olyan kultúrák, ahol még ez a babona is szerencsét hozó, ilyen például az afro-amerikai hoodoo (és nem voodoo) hitvilág.

De tudtad-e például, hogy a középkorban a keresztény véleményvezéreknek is csípte a macska a szemét? Ők úgy tartották, hogy

  • a macskák sötét erőkkel paktálnak, gonosz varázslatokkal élnek, szellemlátók, ráadásul, ha nem ügyelsz, alvás közben elszívja előled a lélegzetet!

Akik pedig csak simán pikkelnek ezekre a szegény, doromboló jószágokra, még ma is azt tartják:

  • a macskáknak bizony rontó szeme van!
Macskanevek, cica nevek

Macskababonák

Azért persze a macskaimádók sem hagyták magukat, és, hogy megvédjék kedvencüket, ügyesen megoldották, hogy – stílusosan – „aki másnak vermet ás…” alapon, azoknak se legyen könnyű, akik ilyen rosszakat feltételeznek a macskákról. Így alakultak ki azok a továbbra is szerencsétlenséget okozó átkok, amelyek azokat sújtják, akik bántani merészelnek egy cicát:

  • aki bele merészel rúgni egy macskába, ne csodálkozzon, ha reumát kap!
  • aki képes vízbe fojtani egy macskát, azt bizony az ördög fogja megbüntetni!
  • vegyél el akár csak egyet is egy macska kilenc életéből, meglátod, életed végéig egy szellem fog üldözni miatta!

Macskababonák – amik szerencsét hozhatnak

De térjünk át a vidámabb, kellemesebb témákra! Elsőként beszéljünk egy szimpla, macskát érintő kabalás néphitre, miszerint

  • Angliában a tengerészek úgy tartották, hogy a cica a szerencse záloga

És persze ezért, na meg a patkányok ellen, gyakorta utaztak macskák is a hajón. És ráadásul – ezért (is) szeretjük a tengerészeket! – mit gondolsz, kiket menekítettek ki elsőként veszély esetén a hajóról? Hát perszehogy a macsekokat!

Macskanevek, cica nevek

Macskababonák

Ennél persze van még jobb is! 🙂 Hallottál például

  • ….a macskák gyógyító erejéről?

Ugyanis a cica megvéd minket:

  • úgy általában a betegségektől (Oroszországban és főleg a fekete cica!);
  • a szemen növő árpától – csak meg kell simítani egy fekete(!) cica farkával;
  • a szemölcstől, ha háromszínű cica farka ér hozzánk;
  • de ha nem akarjuk többé, hogy fájjon a fogunk, kívánjunk egészséget egy tüsszentő macskának!

És ez még nem minden! Mert

  • a cicák – elirigyelvén a békák képességét – időjóslással is foglalkoznak!

ugyanis, ha a cica:

  • odaül a kályhához, vagy netán
  • a kemencére ül és ott is marad (lásd cseremisz hitvilág), esetleg szimplán
  • a meleget keresi (dunántúli babona Zsófia napjára) – nem fogod kitalálni:
Macskanevek, cica nevek

Macskababonák

az azt jelenti, hideg lesz!

És ez még semmi! Hiszen még

  • esőzésre utaló jelzéseket is képes produkálni!

úgymint:

  • szimpla eső, ha a cica nem vadászik és álmosnak látszik, vagy pedig
  • tartós eső, ha hosszasan tisztálkodik!

Persze mi, macskatartók, eltekintve a mindenféle jó és rossz babonától, természetesen tudjuk: egy cica (ha meg fekete, akkor különösen!) nem hozhat mást, mint szerencsét. Meg boldogságot. Meg örömet, vidámságot és rengeteg nevetést.

Nevet választanál kiscicádnak?

Macskanevek, cicanevek A-Z

Kislány cicanevek

Fiú cicanevek