Mit NE egyen a cica?

Mit NE egyen a cica?

Korábban már írtunk arról, hogyan tápláljuk a macskánkat, és ejtettünk néhány szót azokról az ételekről, amelyeket inkább kerüljünk. De érdemes egy kicsit részletesen kifejteni ezt a kérdést, mert sok tévhit kering ezzel kapcsolatban.

Mit ne egyen a cica – a gazdi felelőssége!

Mielőtt a konkrét tiltólistára térnénk, van pár dolog, amit érdemes szem előtt tartanuk.

  1. „Nem kell etetni, majd ő fog magának élelmet!”

Régebben, főleg a vidéki gazdák, elsősorban azért tartották a macskákat, hogy pusztítsa el a ház körül a kárt okozó rágcsálókat. És valóban, alapvetően ez az ösztön bennük van. Ám ezt a viselkedést részben tanulja is. A mai, lakásban tartott cicák azonban már nem lesték el ezt az anyjuktól, főleg, ha egész életükben bent voltak tartva. Így nem lehet elvárni tőlük, hogy maguk gondoskodjanak az ételükről.

 

  1. „Annyira könyörgően néz rám, muszáj adnom egy falatot az én ételemből!”

A cicák nincsenek tisztában azzal, hogy melyek azok az ételek, amelyeket kerülniük kell. Az emberi fogyasztásra szánt ételek viszont, bár számukra is ízletesek lehetnek, nem biztos, hogy jót tesznek neki. Ezért lehetőleg tartsuk mindig szem előtt, hogy neki mások az igényei, és álljunk ellen annak a bizonyos könyörgő tekintetnek.

  1. „Ne válogasson az a macska, egye azt, amit én akarok!”

Sajnos a macskák kitartóbbak, mint például a kutya, ezért lehet, hogy nekünk kell feladnunk. Ha nagyon nem eszi, amit szeretnénk, inkább próbáljunk kompromisszumot – másik megoldást – keresni.

Mit NE egyen a cica?

Mit NE egyen a cica?

Mit ne egyen a cica – a tiltólista

Egyes ételek kifejezetten mérgezőek lehetnek a cicák számára, ezeket soha ne adjuk nekik.

  • nyers sertéshús vagy abból készült ételek

Ide tartoznak még a vadhúsok és bármely, nyers sertéshússal érintkezett húskészítmények is. A benne található Aujeszky-vírus veszettséggel járó tüneteket okoz, és a fertőzés halálos kimenetelű.

  • kakaó- és csokoládékészítmények

A kakaót tartalmazó ételek (a fehércsoki is!) hasmenést, rohamokat okoznak, végzetes esetben kómához és szívleálláshoz is vezethetnek. A tejcsokoládé ráadásul a tejtartalma miatt is kerülendő.

  • hagymafélék és ezeket tartalmazó ételek

Szerencsére jellegzetes szaguk miatt a cicáknak nem annyira vonzóak, de azért figyeljünk oda, hogy ne fogyasszanak ilyen tartalmú ételeket. Nagy mennyiségben és/vagy hosszú távon vérszegénységet okozhatnak.

  • alkohol

Remélhetőleg viszonylag kevés gazdinak jut eszébe, hogy ezt adja kedvencének. De érdemes tudni, hogy cicáknál már kis mennyiségben is kómához vezethet.

  • burgonyafélék családjába tartozó nyers zöldségek – pl. paradicsom, burgonya, paprika, chillipaprika, padlizsán, petúnia, halálos nadragulya (belladonna)

Ezek levele és szára a macska számára mérgező anyagokat tartalmaz, ezért nyersen soha ne adjunk neki.

  • szőlő, mazsola

Ugyancsak mérgező hatással van a macskákra.

  • koffeintartalmú élelmiszerek

Felélénkíti az idegrendszerüket, reszketést, hányást, hasmenést okoz.

Mit NE egyen a cica?

Mit NE egyen a cica?

Mit ne egyen a cica – ezeket kerüljük inkább

  • nyers tej, tejtermékek

A cicák számára nehezen emészthető.

  • nyers tojás

Rendszeres fogyasztása bőr- és látásproblémákat okozhat.

  • fűszeres ételek (felvágott, kolbász, májkrém, házikoszt)

A feldolgozott élelmiszerekben található só, egyéb fűszerek, zsír magas vérnyomást, elhízást, kiszáradást, eltömődött ereket, máj- és vesebajt okoz. Ezért ilyenekből lehetőleg minél kevesebbet fogyasszon cicánk. A cukor is kerülendő.

Nevet választanál kiscicádnak?

Macskanevek, cicanevek A-Z

Kislány cicanevek

Fiú cicanevek

Foltos cica nevek- Foltos macska nevek

Vörös cica nevek, vörös macska nevek

Fekete macska nevek, fekete cica nevek

Fehér macska nevek, fehér cica nevek

Szürke cica nevek, cirmos cica nevek

Narancssárga macskanevek

Kopasz macska nevek

Angol macska nevek, angol cicanevek

Egyiptomi macska nevek

Japán macskanevek

Olasz macskanevek

Orosz kék macska nevek

Bengáli cica nevek

Perzsa macska nevek

Sziámi macska nevek