Site icon Macskanevek

Cica etetése

Cica etetése

A helyes állattartás egyik legfontosabb kérdése a táplálás – nincs ez másként a cicáknál sem. Sőt, náluk talán még fontosabb, hogy mi, gazdik, odafigyeljünk arra, hogy mit eszik. Egyrészt, mert manapság már alapvetően nem is juthat máshonnan élelemhez. Másrészt pedig, ha maga vadászna, a mai körülmények között nem biztos, hogy számára az lenne a legmegfelelőbb. Így gondoskodj tehát cicádról felelős gazdájaként.

Cica etetése – mikor, mennyit egyen

A tudatos és változatos táplálás már a kezdetektől nagyon fontos, mert ha nem figyelünk, azzal többféle kárt is okozhatunk:

Az egyes életszakaszokban cicánknak is különböző mennyiség az ideális.

Cica etetése

  1. kölyökcica

A kiscicákat 8 hetes korukig az anyjuk táplálja, de 4-5 hetes korától már lehet kiegészítőket (pl. zabpehely, tojássárgája) adni neki. Evés után érdemes kicsit óvatosan megmasszírozni a pocijukat az ürítés serkentésére. Lehet adni neki kész konzervételt is, de akkor válasszuk inkább a kifejezetten kölyök cicák számára kifejlesztettet. Inkább többször, kevesebbet adjunk neki.

  1. felnőtt cica

A 6-7 hónapos macskáknak napi kétszeri étkezés az ideális, majd felnőttkorára elég lesz a napi egy alkalom. Az elhízás veszélye miatt nem szerencsés, ha egész nap ki van téve neki étel. Ráadásul hosszan kint hagyni csak a száraztápot egészséges, annak túlfogyasztása viszont, ha nem iszik hozzá eleget, vizelési nehézségekhez vezethet.

  1. idős cica

Éltesebb cicáknak már a foguk is kevesebb, ezért nehezebben rágnak. Napi három-négy alkalommal adjunk neki puhább ételt, konzervtápot. Mivel hajlamosabbak a szorulásra, kerüljük a csontos ételeket.

  1. vemhes cica

A babát váró macskák tápanyagigénye másfél-kétszerese egy sima cicához képest. Ezt több részletben elosztva adjuk neki, de ügyeljünk rá, hogy ne hízzon el.

Cica etetése

Cica etetése – mit egyen

A cica számára a legfontosabb tápanyag a fehérje, amit elsősorban állati eredetű ételekből tud kinyerni. A szükséges zsírmennyiség is ilyenből származik. A szép szőrt pedig a növényi olajok biztosítják neki.

Fontos, hogy kizárólag csak csont nélküli színhús nem elég neki, mert angolkórt okozhat.

Az étel hőmérséklete legyen kézmeleg. Friss víz mindig legyen kitéve neki!

A helyes táplálás már a macska megjelenésén is meglátszik. Finoman telt alak, puha, selymes szőr, tisztán csillogó szemek (és elégedett tekintet) jellemző rá.

Cica etetése – mit ne egyen:

Összességében törekedjünk a változatos, kiegyensúlyozott táplálásra, sok hússal.

tippek:

Nevet választanál kiscicádnak?

Macskanevek, cicanevek A-Z

Kislány cicanevek

Fiú cicanevek

Exit mobile version